Jazzfőzde - és kóstoló, egyéb finomságokkal.

I am a real cosmopolitan. Lucky enough to have drunken the water of life in 1609, I'm young (27 years old) forever. I am a musician, hobby music-anthropologist, and most importantly, a professional traveler. Enjoy my brief story about some of my journeys in music history.

Egy ujonnan megismert kedvencemet szeretnem bemutatni, leginkabb azert, hogy sokan elolvassak otthon es ismerjek meg ezt az embert, akinek a zeneje engem minden alkalomma boldogga tesz, akarhanyszor csak hallgatom. Ugyanis Magyarorszagon legfoljebb csak a hip-hop, vagy feketezene "szakertok" hallgattak ot valaha, s meg az altalanosan alternativ zeneket kedvelo emberek sem igazan ismerik. Ha tevednek, javitsatok; en itt, Amerikaban hallottam rola eloszor.

A vizsgaidőszak zenehallgatás szempontjából nagy kihagyás volt, főleg, hogy még az MP3 lejátszóm is kapottgegangen ist, de ahogy beköszöntött a nyár, megleptem magam egy Victor Wooten koncerttel. Megpróbálok rá visszaemlékezni, ugyanis rég volt.

Persze ha akarnék is keresni, semmi negatívumot nem találnék az emlékeimben a koncertről. Még azt sem mondom, hogy "rövid" volt, mert átlalában erre az egyre szoktam panaszkodni a frenetikusabbnál frenetikusabb koncertek után. Nem, épp elegendő volt, ugyanis a funky-s lüktetésből nekem két óra tökéletes időtartam. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez nem negatívum. Úgy volt kerek a show, ahogy volt.

Nahát. Nem gondoltam volna, hogy egy nap még megszeretem a francia sanzóónokat. De az elmúlt pár hétben valami csodálatos dologra bukkantam.

A Richard Bona koncertlátogatásom rövid története nem más, mint egy hirtelen elhatározás: egy szürke tanítási napon, fittyet hányva a nem is olyan sokára nyakunkba zúduló suli-lavinára, felkerekedtünk és megindultunk a Dunántúl felé, hogy lássuk végre élőben is a varázslót, aki megtisztelő módon rendkívül sokat koncertezik kishazánkban. Megtudtam végre, hogy miért szeret ennyire Magyaroroszágra járni: hát mert a kedvenc étele a GULASH! Áradozott róla, hogy bármikor, bármennyit meg bír belőle enni. Persze ezenkívül is nagyon tetszik neki Magyarország, és teljesen odavolt, hogy milyen gyönyörű Pécs. De ami a város szépségénél is jobban megragadta, az a neve: legalább 30x kiejtette az est folyamán, hogy "Ppppecsi", és utána egy széles, vakítófehér-négeres vigyorral nyugtázta, hogy ki tudta mondani, és hogy mi mennyire viccesnek találjuk ezt:)
Na és a zene? Na igen, el ne felejtsek arról írni. Sok dallamos funky-latin-világzenés dallamot és improvizációt hallhattam, mint pl ez is:

"Nagy repertoárból dolgozunk, zenénkben vannak dzsesszes, funkys és rockos elemek. Minden a bluesból, a gospelből, az afro-amerikai tradícióból ered. Sok a bluesos elem a zenénkben, de tizenkét ütemű bluest nem játszunk" (Orszáczky Miklós)

Azt hiszem ideje dokumentálni pár dolgot az elmúlt hónapokból. Miket hallgattam, hol jártam...

Elkezdtem pl hallgatni nu jazzt, és ez által soksok chillhez és ambienthez is eljutottam. Ez érdekes, mert általában fordítva szokott lenni: valaki rákap a chillre, és a nu jazz-en keresztül eljut a régebbi, klasszikusabb vagy mainstream jazz zenékhez. De hát mikor voltam én normális. Csak párat említek, ízelítőül: De Phazz, Jazzanova, Zap mama, Koop, Groove Armada... 

Pár tecsöves nyom:

Michael Bublé. Műfaj: jazz. Stílus: vokális jazz. Hát, az én zenetáramban nem ebben a mappában található...

Jazz singer. Többen is így jellemzik az egyre ismertebbé váló kanadai úriembert, akivel kapcsolatban nekem gyakran sántít valami. Ha hallgatom, miért hallgatom? A számai miatt, a stílusa miatt, vagy mert jó pasi?  Egyik sem, hanem inkább pozitív példaként, hogy hogyan kell összerakni valami nagyon jövedelmezőt. Ahogy a fiúbanda managerek tették a 90-es években, de nekik már befellegzett. A fiúbandáknak. A managereknek nem.

Még az előző posthoz, ami méltatlanul kimaradt...

...ügyes vagyok, ugyanis két rádiót is reklámoztam, a szivemnek a csücsökje pedig kimaradt.
klikk ide, vagy ha szegedi vagy akkor tekerj az FM 89,9-re! most nincs időm már írni róla, de van róla szócikk a Wikin. Ha jobban vonzanak a ritka, kutyaseismeridekurvajó, fura, idióta, vagy éppen hiperintelligens zenék, mint az egynyári slágerek, akkor érdemes hallgatni. Műsorok is vannak. Mily meglepő.

Üdvözlet! Nem tartom magam megmondóembernek, szakmámat tekintve nem esztéta vagyok, nem éltem végig a 20. századot hogy első ízben tudjak beszámolni a zenei történésekről, nincsenek világmegváltó terveim, mint pl a közízlés megformálása (na jó, ez néha:P), stb stb... csupán csak van némi közöm a zenéhez. A vele való találkozásaim megörökítésére csináltam ezt a blogot. Igyekszem nem szentimentálisnak, de mégis szubjektívnek lenni, a száraz tényfelsorolásokról is tartózkodnék, de mégis törekszem majd némi objektivitásra is.
Na, miről is lesz szó?